Az X-Plane.org-on jelent meg ma délelőtt egy ATR 72-500. Mivel nagyon kedvelem a típust, gyorsan le is töltöttem.

Egy 2D cockpit fogad minket amint beleülünk a gépbe, méhozzá egy nagyfelbontású, így akár tudunk másodpilótaként is repülni. Szimpatikus volt, hogy kb negyed óra keresgélés után sem tudtam két kattintással beindítani a gépet, pedig nem szokott gondot okozni a dolog.

Miután nagyjából kiigazodtam a műszerfalon és az overhead panelen, sikerült működésre bírni a rendszerket és beindítani a hajtóműveket. Szép lassan felpörögtek és közben külső nézetre váltottam. Egyből hallani lehet, hogy van külső hangja is a gépnek és nagyon valósra sikerültek. Kis tájékozódás még a robotpilóta környékén, majd kigurultam a kifutó végére. Gurulás közben hallani lehet ahogy csörög-zörög a gép.

Tövig toltam a gázt, majd ahogy elemelkedtem, egyből megszűnt a zörgés és máris hallani lehetett ahogy egyre jobban süvít a szél. Nagyon kezesbárányként viselkedik, megvan minden lomhasága, ami egy ilyen repülőnek meglehet a kis csűrőlapok miatt.

A leszállás is teljesen simán ment. Rég nem repültem már IFR, így kiváncsi voltam, hogy tudok-e egy sikeres ILS megközelítést csinálni. Gond neélkül ment, kisebb eltérések ugyan voltak, de a gép teljesen stabilan repült. A leszállást lehelletfinom módon végre lehet hajtani. Nekem nagyon tetszik a repülő, egy próbát mindenképp megér.

A géphez használható a Flight1 ATR manualja, abból szinte minden megtudható a típusról. A gép mellett megtalálható még a Checklister plugin-hoz való lista, mely nagyban megkönnyíti az indítást.

A repülő kizárólag az AIR-CHILD VA tagjai számára érhető el.
AIR-CHILD VA